Ferencváros

Jancsó Andrea Katalin, önkormányzati képviselő

Átlátható Olimpia?

2016. június 22. 11:25 - Jancsó Andrea Katalin

A magyar olimpiai pályázatnak az összefogás és az átláthatóság, a becsületes munka és a nyílt szakmai párbeszéd, az érdemi konzultáció segíthet a legtöbbet”

(Fürjes Balázs, a 2024-es olimpia megrendezésére vonatkozó budapesti pályázat kormányzati felelőse)

 

A fenti kijelentést figyelembe véve mégis érthetetlen, miért kell perre mennem azért, hogy kiderüljön, mennyi közpénzt költött az állam a Duna Passage Kft. megvételére, amely a Kvassay zsilip melletti olimpiai fejlesztési területet tulajdonolja.

Mi az a Duna Passage Kft.? 

A Wing (korábban Wallis) Zrt. 2006-ban alapított projekt cége, amelyen keresztül a Wing egy teljes városrészt szeretett volna felhúzni a Kvassay zsilip melletti 15 hektáros területre. Az építkezés 2011-ben kezdődött volna, amelynek keretében 2021-ig 1000 lakást és 136 nm-nyi irodát húztak volna fel. A Duna Passage névre keresztelt városrészt képező ingatlanokat a Wing különböző tulajdonosoktól vásárolta össze és végül egy brazil szappanoperába illő módon a Vituki területét is sikerült megszereznie. 

 

 

Az állam ezt az összefüggő, mintegy 15 hektáros területet tulajdonló Duna Passage Kft.-t vette meg a Wing Zrt-től 2015 júliusában. 

Miért fontos ez a terület? 

Az Olimpia Masterplan szerint a 2024-es Budapesti Olimpia idejére ide épülne fel az Atlétikai Stadion. Sőt tervbe van véve, hogy a déli vasúti összekötőt is kibővítenék. 

bpolimpia.JPG

 

Forrás: Masterplan

Ám kérdésként merül fel: az állam miért nem magát a területet vette meg a gazdasági társaságtól, miért a gazdasági társaságot?

A kérdésre egyelőre konkrét válasz nincsen, csak sejtések fogalmazhatók meg, ugyanis az ügylethez köthető előkészítő iratokat és magát az adásvételi szerződést is saját hatáskörben 2039. december 31-ig üzleti titoknak minősítette az MNV Zrt. Ezért nem is kaphattam meg még azt az információt sem, hogy mennyiért vették meg a fenti projektcéget.

Az alperesi ellenkérelemben gyakorlatilag elismerte az MNV Zrt. mint vagyonkezelő, hogy "a terület és közvetlen környezete olimpiai fejlesztési területként is számításba jöhet", ám amennyiben nem lesz Budapesti Olimpia, akkor az adásvételt előkészítő előterjesztés alapján ingatlanfejlesztési projekt helyszíneként szolgálna. 

Ez utóbbi esetben két forgatókönyv jöhet számításba:

- az állam saját maga fog ingatlanfejlesztésbe a területen

- eladják magánbefektetőknek, így megvalósulhat egy Garancsi-féle Kopaszi-gát 2. projekt

Melyik szolgálná leginkább a magyar állampolgárok érdekeit? Véleményem szerint egyik sem.

Az első esetben nonszensz, hogy az állam közpénzen lakóparkot, irodaházakat és egyéb kereskedelmi-vendéglátóipari egységeket építsen (ezt nem is tartom valószínűnek).

A második esetben sok kérdés továbbra is ott lebeg a szemünk előtt: vajon piaci áron fog elkelni az ingatlan? a Duna part beépítése milyen környezeti hatásokkal jár majd? mi szolgálja majd a környezeti fenntarthatóságot? 

Alku?

A fentieknél is többet mond annak az adásvételi szerződésnek a szerződéskötési időpontja, amelyet a MNV Zrt. kötött a Wing Zrt. egy másik projektcégével, a TSZ Development Kft.-vel a Groupama Aréna előtti területre. A szerződést 2015. december 29-én kötötték meg, ám az előkészületek már a szerződéskötést megelőzően fél évvel elkezdődtek: a Fővárosi Kormányhivatal például már 2015. május 5-én elindította az előzetes vizsgálati eljárást. 

Az egész ügylettel kapcsolatban egy valami bizonyosan bűzlik: nem tudható, milyen alku alapján jutott a Wing Zrt. 1,3 milliárd forinttal olcsóbban a Fradi Stadion előtti területhez. Ennek tisztázásához elengedhetetlen az, hogy megtudjuk, mennyi közpénzt költött az állam az ominózus olimpiai fejlesztési terület - pontosabban a tulajdonosi jogokat gyakorló projektcég - megvételére? Az ellenérték meghaladta-e az ingatlantulajdon 5,6 milliárd forintos könyv szerinti értékét?

 

A közérdekű adat kiadása iránti indított peres eljárás első tárgyalása holnap lesz. Ott reményeim szerint minden kiderül. Annyi bizonyos, hogy a Budapesti Olimpia kapcsán az átláthatóság nem érvényesül, pontosabban csak meghatározott érdekek mentén.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jancsoandrea.blog.hu/api/trackback/id/tr858830714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása