Ferencváros

Jancsó Andrea Katalin, önkormányzati képviselő

Reakció Ács Dániel cikkére

2019. július 18. 08:41 - Jancsó Andrea Katalin

Ács Dániel 444-es újságíró tegnap ismételten olyan cikket közölt személyemmel kapcsolatban, amely a tények mellőzésével vágott össze különböző idézeteket tőlem.

Erre most tények rögzítése mellett először és utoljára reagálok. 

1. Parkolás

- 2017 decemberében döntött úgy a képviselő-testület, hogy felbontja a parkolásüzemeltetési szerződést a Ferpark Kft-vel és közbeszerzési eljárás keretében új céggel köt megállapodást.

- Ezután 2018 májusában határoztunk arról, hogy egy szakmai véleményező bizottságot állít fel a képviselőtestület. A közbeszerzési eljárást a Papcsák ügyvédi iroda bonyolította le, így már akkor is tudni lehetett, hogy Fidesz körökből fog kikerülni a nyertes és a bizottság csak a látszatnak van.

- A közbeszerzési eljárás 2018 szeptemberében indult, és 2018 december 13-án egy paródia keretében eredménytelennek nyilvánítottuk.

- Ezután indult egy ominózus közbeszerzési hatósági eljárás, amely még folyamatban van - lényegében Kupper András kegyvesztett lett (urban legend, hogy miért), így Papcsák és Pesti Imre most a saját eszközeikkel kivezetik a "piacról". Senki nem olyan hülye, hogy ne lássa: kitört a fideszes belharc Ferencvárosban (és ez várható is volt). 

A fentiek következménye:

2019 december 31-ig ugyanúgy a Ferpark kft. látja el a parkolásüzemeltetési feladatokat az addigi díjazásával, plusz a szerződés felbontásának eredményeképpen a parkolóórákat és egyéb eszközöket meg kellett vásárolni tőlük (mondjuk ugyanúgy azokkal dolgoznak tovább).

Mennyibe fáj a meggondolatlan szerződésfelbontás a kerületnek?

2018-ban bruttó 958.167.392 Ft.- (ez csak a szolgáltatási díj), ez nettó: 754.462.512.- Ft, PLUSZ az alábbi összeg, amelyről pontos számokat nem tudunk: 


"a FER-PARK 2010 Kft. tulajdonában álló, a parkolási rendszer működtetéséhez szükséges technikai eszközök Megrendelő által átvételre kerülnek, és ennek során az ellenértéket úgy kell megállapítani, hogy annak mértéke nem haladhatja meg a jelenleg hatályos parkolásüzemeltetési tárgyú vállalkozási szerződésben megállapított havi szolgáltatási díj kétszeresét"

 

 

Mi volt az oka?

a tartózkodás egyetértést jelent részemről a javaslattal, de 


- egyfelől nem volt számszakilag előkészített, a realitások talaján állva nem nehéz belátni az erőviszonyokat: fideszes többséggel szemben állva nem tudja senki befolyásolni a folyamatokat, pláne kontrollálni egy fideszes belharcot. Aki azt gondolta, hogy a szerződés felbontásával, és új közbeszerzési eljárás kiíratásával a jelen politikai körülmények között nem fideszes maffiózó kezébe kerül legalább 10 évre a parkolásüzemeltetés az - bocsánatot kérek - naiv.

- másfelől, az én véleményem az, hogy az egész ferencvárosi parkolási rendszert az alapoktól kell újraépíteni (hacsak nem lesz egységes fővárosi parkolási rendszer, az egy új helyzetet teremtene), kezdve ott, hogy nincs közvetítői szolgáltatás, hanem az önkormányzat maga látja el a parkolásüzemeltetés feladatát.

- végül: ahogy várható volt, beláthatatlan következményei lettek - főként anyagi vonatkozásban - a szerződés felbontásának és a közbeszerzési paródiának, ilyen módon felelősen gondolkodó politikus nem tesz javaslatot egy teljes rendszer szétzilálására, kockáztatva, hogy az teljes egészében összeomolhat. Egy Polgármestertől is felelőtlenség, főleg gyenge lobbierő és koncepcióhiány esetén, ellenzéki politikusként/polgármesterjelöltként pedig pláne, mert azt mutatja, hogy az ember nem mérte fel jól a politikai helyzetet.

 

Sajnálatos, hogy Ács Dániel újságíró ebben az évben semmilyen hivatalos formában (telefon, email, fényposta) nem keresett meg ez ügyben, csak 4-5 évvel ezelőtti nyilatkozatot vesz elő, amelyekkel kiválóan lehet manipulálni.

Arra azonban még nem kaptunk választ, hogy Baranyi Krisztina, ha oly' vérmesen harcolt a parkolásüzemeltetés önkormányzati kézbe vételéért, miért javasolt  a 2019 február 21-i, majd a 2019 április 25-i képviselőtestületi ülésen, hogy a befuccsolt idei közbeszerzési eljárás után újból írják ki a közbeszerzést a ferencvárosi parkolásüzemeltetésre. 

 

kepkivagaspark2.PNG

kepkivagaspark1.PNG

 

2. Az ellenzéki magatartásra tett nyilatkozatomat továbbra is fent tartom.

A jelenlegi politikai környezetben két dolgot kellett mérlegelni ahhoz, hogy az eddigi ellenzéki munka ne a kukában landoljon. Egy - le akarjuk-e váltani a Fideszt helyben? Az én válaszom az, hogy igen. Kettő - Hogyan van erre a legnagyobb esélyünk? Ha az összes ellenzéki szereplő egységesen feláll és úgy megyünk ősszel a választási harcba. Ebbe a körbe beletartoznak a helyi szocialisták is, tetszik vagy nem. Ha elkezdjük egymást ledarálni, megint a Fidesz nyer és semmi nem fog változni a kerületben. Ellenzéket lehetett volna váltani, de ennek ideje nem itt és most van, a választások előtt 3 hónappal. Akinek most nem Bácskai János a politikai ellenfele, hanem azok a helyi ellenzéki szereplők, akiket szövetségeseknek kellene megnyernie a Fidesz elleni küzdelemhez, az a Fidesz kezére játszik.

 

3. Ráday-Lónyai ingatlaneladás

Nem szeretném ragozni, csupán annyi megjegyzést tennék, hogy mivel a 444 és Ács Dániel naprakész és pontos nyilvántartást vezet a szavazataimról az elmúlt öt évből, így a válaszlevélben általam vélt tartózkodás szavazat, őszerinte egy nem volt. Lehetséges, ettől az érvelésem továbbra is fennáll. Nem striguláztam sem a kormánypárti, sem az ellenzéki képviselőtársaim szavazatait az elmúlt öt évben, én nem ezzel voltam elfoglalva.

valasz_a_megkeresesre_page-0001.jpg

 

Szólj hozzá!

Határok nélkül - a Kiserdő déli része már elesett?!

2019. május 19. 10:18 - Jancsó Andrea Katalin

 

2019. április 9-én a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala a MÁV kérelmére a Budapest-Ferencváros-Kelebia vasútvonal fővárosi nyomvonalának megvalósítása tárgyában megadta a környezetvédelmi engedélyt.

 

helyszinrajz.PNG

 

forrás: Budapest- Ferencváros – Kelebia vasútvonal fővárosi nyomvonal – korrekciója projekt döntéselőkészítő- és megvalósíthatósági tanulmányának, engedélyezési terveinek elkészítése
KÖRNYEZETI HATÁSTANULMÁNY c. dokumentáció - átnézeti helyszínrajz

 

A szomorú hír a ferencvárosiak számára az, hogy a Határ út mentén fekvő erdőterületből mintegy 1 hektár erdőterületet fog érinteni a beruházás, amely kapcsán "a legnagyobb változást a Határ úti Kiserdő déli erdőrészleteinek igénybevétele fogja jelenteni a Határ út és rendezőpályaudvar között, azonban a hatástanulmány szerint "a hatás elviselhető mértékű lesz."

Az engedély alapjául szolgáló tanulmány maga írja le, hogy: 

 

"Határ út mellett nagyvárosias telepszerű (pl.: József Attila lakótelep); kertvárosias, intenzív beépítésű; kisvárosias, jellemzően szabadonálló jellegű lakóterületek találhatók. A Határ út mellett közvetlenül pedig véderdők találhatók (Határúti Kiserdő)."

 valamint, hogy

 

"Az érintett erdőterületek közül a Budapest IX 2/A erdőtag elsődleges rendeltetése parkerdő, míg az 5/A és 5/B erdőtagok elsődleges rendeltetése településvédelmi erdő. Ugyanakkor ezek az erdőtagok, illetve a tőlük ÉK-re, a Wekerle-telep és József Attila lakótelep között húzódó nagyobb kiterjedésű erdőterület ma már elsősorban közjóléti célokat is szolgál: kedvelt kirándulóhelye, kutyafuttatója és relaxációs területe az itt lakóknak. Hasonlóan a zöldfelületi rendszerek jelentős elemét alkotják a városi környezetben a díszparkok, emlékparkok, temetők; az előbbiek jelentős rekreációs potenciállal is bírnak."

 

 

A már megszokott "hidegen hagy minket a természet és élővilág" magatartást mi sem mutatja jobban, miszerint a szakértők leírják, hogy 

 

"Ezek az erdőterületek azonban élővilágvédelmi szempontból nem értékesek, zavartak, így védett állatfajok jelentős egyedpusztulásával nem kell számolni."

miközben (idézet szintén a hatásvizsgálati tanulmányból):

 

"A tervezett 150-es vasútvonal mellett gyakran előforduló élőhely, elsősorban az alábbi helyeken:
− Határ út menti Kiserdő, valamint a Határ út melletti villamospálya és iparterületek közötti erdő foltok;

[...]

"A nagyobb parkokban, erdőfoltokban, ahol idősebb hazai fafajok is előfordulnak (pl. Határ úti Kiserdő idősebb állományai) nem zárható ki a védett nagy és kis szarvasbogár jelenléte sem (Lucanus cervus, Dorcus parallelipipedus)."

 

Szintén nagyvonalúan cinikus megállapítás, hogy

 

"Minimálisan csökkeni fog üzemelés alatt a Határ úti kiserdő kiterjedése, de ez a teljes kiterjedéséhez képest elenyésző lesz és a Kiserdő – elsősorban relaxációs, kikapcsolódásra és kirándulásra használt – belső tömbje nem lesz érintve a beruházás által."

 

Itt mindössze azt az aprócska tényt felejtik el közölni, miszerint a Kiserdő belső tömbjét a Határ út fentebbi részének, a NIF Zrt. által "menedzselt" többsávosítása veszélyezteti!!!!

 

Az már csak hab a tortán, hogy a hatóság olyan "majdani kármentesítést" hagyott jóvá, amelynek láttán már csak fogni lehet a fejünket:

  

"Minimálisan de megváltozik a terület zöldfelületi rendszere is, a Határ út menti zöldfelületek minimálisan csökkenni fognak. Ezt megfelelő intézkedéssel (üzemtervezett erdőterületek pótlásával) javítani lehet."

"Az igénybevett Határ úti Kiserdő üzemtervezett erdőtagját pótolni szükséges. A pótlást lehetőleg a Kiserdőhöz kapcsolódóan kell elvégezni, a tervezési terület közelében."

 

Ferencváros polgármestere a Magyar Nemzetnek adott legutóbbi nyilatkozatában kijelentette, hogy

"a kerület zöldterületeink aránya megközelíti a negyven százalékot, 2014 októberétől Ferencvárosban több mint 16 ezer négyzetméter új zöldfelület létesült",

a fenti zöldterület-csökkenésről azonban már diszkréten hallgat...

... pedig nyilvánvaló, hogy a kialakult vegetációk megőrzése alapvető közjóléti érdek - főként a véderdők tekintetében, az Aszódi lakótelep lakóinak viszonylagos nyugalma pedig a ferencvárosi rendezőpályaudvar fejlesztésével megszűnik. 

Ezek után nem nagyon érhet meglepetés a Kiserdő belső tömbjének sorsa kapcsán sem, a fenti diadalittas nyilatkozat után csak a Határ úti nyomvonal-bejelentés időzítésében lehetünk biztosak.

 

1 komment

Az otthonápolók tüntetésének margójára

2018. július 23. 07:55 - Jancsó Andrea Katalin

egy őszinte reakció a Magyar Idők újabb Soros böffentésére

 

 37570478_1775755535871581_3348042185369976832_n.jpg

 

 

Jurák Kata újságíró a Magyar Idők förmedvényben az ápolási díj minimálbérre történő emeléséért tartott pénteki tüntetés kapcsán csak azzal tud foglalkozni, hogy kik szervezték meg azt, kihasználva egy újabb alkalmat egy kis soros-böffentésre.

 

Nem vagyok közvetlenül érintett, nem kell egyetlen hozzátartozómat sem otthon ápolnom, de erre bármikor sor kerülhet. Aki legalább fél órát rászánt a péntek délutánjából arra, hogy körülnézzen ezen a tüntetésen, megérti, milyen nehéz feladat ellátni napi 24 órában egy beteg hozzátartozót.

Egyáltalán nem érdekel, hogy ki szervezte, milyen háttérrel, milyen pénzből a tüntetést.

 

Nem érdekelnek a kommunikációs lózungok, hogy

 

"a kormány teljes mértékben egyetért..." 

..., hogy

 

"széles körű párbeszédet indítanak az ápolási díj emeléséről, több szakmai és civil szervezet, érdekképviselet és a szociális ágazati egyeztető fórum javaslatait is meg fogják hallgatni"

 

..., hogy 

"mióta kormányon vagyunk x%-al nőtt az ápolási díj összege..."

 

..., hogy 

"majd ősszel...."

 

Mit hallgattok meg??? Milyen párbeszédet indítotok???? Milyen %-okkal jöttök????

 

A számok magukért beszélnek: 

alapösszegű ápolási díj: (nettó) 29 340 forint

emelt összegű ápolási díj: (nettó) 44 010 forint

kiemelt ápolási díj: (nettó) 52 815 forint 

 

Nem érdekel senkit a %-statisztika, nyilvánvaló, hogy 2018-ban ez az összeg méltánytalan, elfogadhatatlan.

Ahhoz nem kell párbeszéd, ágazati fórum, két tollvonás és a szándék, a segítség már meg is érkezhetne. 

Miért nem volt széles körű párbeszéd az országgyűlési képviselők fizetésemeléséről, a pártalapítványok támogatásának emeléséről...? A kérdés költői, a választ tudjuk: mert az nekünk jár, hiszen utolsóként került sor a mi fizetésemelésünkre. Tiszta röhej... még mindig nem sül le a bőr egyetlen politikus pofájáról....

 

 

Jurák Kata a NER kötelékében az újabb sorosozós igazságosztással szégyenteljes módon köpte szembe a beteg gyerekeket, fiatal felnőtteket, idős gondozottakat, és az ápolásukat végző családtagjaikat. De mit is várhatnánk egy jól működő gépezet egyik - saját jóérzéseit háttérbe szorító - láncszemétől...

Sajnálom, hogy nőtársam eljutott odáig, hogy

nem szorul össze a szíve, amikor egy ilyen családdal találkozik,

nem érez semmifajta szolidaritást, sőt késztetést sem, hogy megismerje küzdelmes mindennapjaikat,

nem gondol bele, hogy amikor egy ilyen témájú tüntetésről propaganda üzemmódban szól írásában, ő maga is kerülhet még ilyen helyzetbe.

 

43 komment

Rendeletmódosítással trükközne az önkormányzat a bérlakások elidegenítéséhez

2018. április 25. 09:19 - Jancsó Andrea Katalin

Nem érdekes a városvezetés számára, hogy hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt nyomozás folyik a korábbi ingatlaneladások kapcsán, most egy rendeletmódosítással zöld utat nyitna az önkormányzati lakásvagyon csaknem korlátok nélküli elidegenítésének.

A jelenleg hatályos rendelet szerint ugyanis

"A 2015. június 1-jétől piaci alapon, a (9) bekezdésben meghatározott eljárás keretében bérbeadott lakások a lakóház társasházzá alakítását követően nem értékesíthetők."

a rendeletmódosítás azonban ezt a rendelkezést kivenné, és helyette az alábbi  kitételt írná elő:

"Szociális bérlakás csere útján megszerzett bérleti joga, valamint piaci alapon bérbeadott lakás esetében legalább a bérleti szerződés megkötésétől számított 36 hónap elteltét követően lehet dönteni a lakás elidegenítéséről.”

 

Szóval az elidegenítési tilalom kuka, mehet a "szabadrablás".

Az önkormányzathoz míg 2001-ig 43 db, addig 2016-ig 1459 db lakáskérelem érkezett be.

mindeközben 

2001-ben még 7154 db lakást tulajdonolt az önkormányzat, 2016-ban már csak 3482-t. 

További tényadat, hogy 2018. január 25-én a városvezetés 15 db önkormányzati épület eladásáról döntött, amely ügyletek majd több mint 500 db lakás (563) kiesésével járó önkormányzati ingatlanvagyon csökkenést eredményeznek. 

A csökkenő ingatlanvagyon mellett megnövekedett lakásigénylések száma egyértelműen egy olyan spirálba vezet, ahol már az önkormányzat felelős gazdálkodás híján nem tud (valójában nem akar) gondoskodni a kerület lakosairól. Mondjuk kimondottan ez is a cél: a "senkit nem hagyunk az út szélén szlogenből" csak annyi igaz, hogy csak azt nem hagyjuk ott, aki nekünk tetszik. Egyébként pedig kiosztjuk a haveroknak, amit még tudunk, lám majd jogszerűen, hiszen van rá rendeletünk, a morál pedig - ahogy eddig is - megy a kukába.

Szólj hozzá!

Virítsd a lóvét, Húgom!

2018. április 05. 11:25 - Jancsó Andrea Katalin

Egy önkormányzati képviselő élete sosem könnyű, de egy adattáblázatért semmilyen körülmények között nem vagyok hajlandó  a képviselői tiszteletdíjam sem több mint 3,5x-esét, sem több mint 2x-esét kifizetni.

Még március elején beadtam a Ferencvárosi Intézményüzemeltetési Központhoz (FIÜK) egy közérdekű adatigénylést a Ferencvárosi Művelődési Központ üzemeltetésére vonatkozó polgári jogi szerződések kiadása céljából. 

A közérdekű adatigénylésemben nem csak a polgári jogi szerződések egyszerű táblázatba foglalását kértem, hanem a hozzátartozó teljes dokumentáció részemre történő megküldését is.

Válaszként azt kaptam, hogy rendben, de a FIÜK "alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével járna" a közérdekű adatigénylésem teljesítése, így fizessek - önkormányzati képviselőként! - 353.487.- Ft-ot. 

Az összeg a kért adatok feldolgozását és a dokumentumok szkennelését foglalta magában, amely tevékenység 2 fő munkatárs 92 órájába kerül 1609 Ft/fő óradíjjal. 

Intézményvezető Asszonnyal történt levélváltást követően annyiban módosítottam az adatigénylésem tartalmát, hogy csak a szerződésekre vonatkozó táblázatra tartok igényt, míg a hozzátartozó dokumentációba engedjen betekintést. 

Nos, a táblázat előállításáért már csak 199.966.- Ft-ot kér tőlem az Intézményüzemeltető, ugyanis a 2 fő munkatárs az adattáblázatot 52 óra időtartamban tudja elkészíteni, tekintettel arra, hogy

"a korábban jelzett munkadíj nagyobb része a kért adatokból létrehozott táblázat elkészítésével függ össze, mivel annak elkészítéséhez az érintett időszakban keletkezett dokumentum egyenkénti feldolgozása, azaz az adatokból egy adatbázis létrehozása szükséges"

Tehát a XXI. században egy közigazgatási szerv a feladatkörében ellátott tevékenysége során kötött szerződéseket kizárólag papíralapon a pincében tárolja, és semmilyen elektronikus adatbázissal nem rendelkezik azokról. Nem 20 évre visszamenőleg kértem dokumentumokat, csak az elmúlt 3 év szerződéseit, de láthatóan ez nagy kihívást jelent.

Önkormányzati képviselőként  a törvény erejénél fogva Ferencváros egészéért vállalt felelősséggel kell képviseljem a választók érdekeit. Nem véletlenül kértem ki a fenti adatokat, nem csak nekem, de a kerület lakosságának is joga van ahhoz, hogy a Művelődési Központ közpénzből fizetett üzemeltetésére vonatkozó adatokat megismerhesse. Egy táblázat előállítása a mai világban nem igényelhet 52 óra munkaidőt, és pofátlanság 200.000.- Ft-ot kérni érte. 

Így utolsó lépésként a polgármesterhez fordulok, hogy utasítási jogkörében eljárva intézkedjen a pofátlan összeg visszavonásáról és részemre a kért adattáblázatot térítésmentesen történő megküldéséről.

Szólj hozzá!

Bírság-felelős kerestetik

2018. április 03. 14:03 - Jancsó Andrea Katalin

A Nemzeti Választási Bizottság 1,3 millió forintra büntette a Ferencvárosi Önkormányzatot, mert Hollik István fidesz-kdnp képviselőjelöltet túlreprezentálták a többi képviselőjelölthöz képest a kerületi újságban.

Önmagában ebben már semmi meglepő nincsen, számos példa volt arra, hogyan értelmezték félre Fideszes barátaink a helyi közügy fogalmát a választási kampányban.

Ugyanakkor az felettébb elfogadhatatlan, hogy a kerület lakossága állja az 1,3 millás cechet, finanszírozva ezzel ismételten egy helyi kormánypárti "túlkapást". 

kepkivagas_1.PNG

Amit tudni kell a Ferencváros Újság tartalmának előállításáért elviekben felelős alakulatáról:

A Ferencváros Újság felelős szerkesztője Veres László, aki

- 2010 és 2014 között ferencvárosi önkormányzati képviselő volt a Fidesz színeiben

- 2014 novemberében - éppen az új önkormányzati ciklus kezdetét követően - jutányos áron, mintegy 9,6 millió forintért vett meg egy felújított, 90 nm-es önkormányzati lakást, amely vételárat 2029-ig fizeti meg részletekben az Önkormányzat részére. 

Tehát feltétlen lojalitása így külső szemmel nézve nem megkérdőjelezhető.

Milyen összegű díjazásban részesülhet felelős szerkesztői munkájáért?

Nos, éppen aktuális adat nem áll rendelkezésünkre, de annyit tudunk, hogy 2016. március 1. és 2017. február 20. közötti időtartamra a főszerkesztői feladatok ellátásáért 5,7 millió forint (nettó) díjazásban részesült (ez havonta kb. 476.000.- Ft havi bevételt jelent számára)

A kéthetente  40 000 pld-ban megjelenő Ferencváros Újság a kerületi lakosoknak 2018-ban az eddig ismert költségek ismeretében több mint 45 millió forintjába kerül.

a postai terjesztés (2018.01.01-2018.12.31.): 6,7 millió forint;

a nyomdai költség (2018.01.01-2018.02.20.): 33,3 millió forint;

felelős szerkesztői díjazás (2016-os adatra alapozva 12 hónapra): 5,7 millió forint;

A fenti "előállítási" költségekben még nincsen benne a nyomdai előkészítés, lapterv elkészítésének költsége. 

Érdekesség, hogy az önkormányzati oldal szerint a lapterv és nyomdai előkészítés Földházi Árpád nevéhez kötődik. Lám, lám... ő 2016-ban szintén egy felújított, 69 nm-es önkormányzati lakást vásárolhatott meg mintegy 9 millió forintért. Egyébként a Heroesgroup Kft. jelenleg kényszertörlés alatt áll.  huppsz...

Már csak a költői kérdés maradt a végére: a kerületi lakosok helyett ki fizeti ki a több mint 1 milliós bírságot? 

Ne aggódjanak elég valószínű, hogy a szokásos forgatókönyv valósul meg: helyi ellenzék nyafog mint a tejes bödönybe esett kismacska, polgármester hárít (talán Veres Lászlót beáldozva - optimista forgatókönyv), a kerület pedig kifizeti az összeget. Választási kampány minden oldalon letudva, az ügy bekerül az asztalfiókba.

 

kepkivagas.PNG

Már csak a költői kérdés maradt a végére: a kerületi lakosok helyett ki fizeti ki a több mint 1 milliós bírságot? 

Aggodalomra semmi ok, igen valószínű, hogy a szokásos forgatókönyv valósul meg: helyi ellenzék (köztük én is) nyafog mint a tejes bödönybe esett kismacska, polgármester hárít (talán Veres Lászlót beáldozva - optimista forgatókönyv), a kerület pedig kifizeti az összeget. Választási kampány minden oldalon letudva, az ügy bekerül az asztalfiókba.

Szólj hozzá!

Jézus metróval érkezik Ferencvárosba

2018. március 07. 17:05 - Jancsó Andrea Katalin

Egy 2011-2012. évi történetet kell felevenítenünk ahhoz, hogy miért nem mehetünk el szó nélkül a Ferencvárosi Pinceszínház igazgatói posztjának odaítélése mellett. A márciusi képviselőtestületi ülésen ugyanis azt a Soós Péter rendezőt kívánja a városvezetés a színház élére kinevezni, akinek nevéhez a Ferencvárosi Passió "ötlete" is fűződik.

Hogy még sosem hallottak Jézus ferencvárosi szenvedéstörténetéről?

Ne csodálkozzanak, hiszen sosem került bemutatásra. Információink egy korábbi belső ellenőrzési jegyzőkönyvön alapulnak: a Ferencvárosi Művelődési Központ Soós Péter úr cégével (SOS 2003 Bt.) a kerületi kulturális stratégia kidolgozásában való részvételre, színházi koncepció irányelveire irányuló javaslattételre és konzultációra kötött  megbízási szerződés teljesítésének vizsgálata során derült fény a Passió ötletére. A fenti feladatok ellátásában való közreműködésért a Ferencvárosi Művelődési Központ - teljesítési igazolás nélkül - 600.000.- Ft + áfa összeget fizetett. 

Íme a "nem kozmetikázott" belső ellenőrzési jegyzőkönyv vonatkozó része:

fmk.PNG

 

Összehasonlításképpen a már "kozmetikázott" jelentés a következőképpen szól az ügyről:

fmk2.PNG

 

Miről szól a Ferencvárosi Passió?

A nyolc oldalas passióvázlat röviden így foglalható össze:

A történet szerint "Jézus metróval érkezik Ferencvárosba. Az aluljáróban már várják a haverjai, mind a 12-en. Egy fresh water furgont követve jutnak el egy hajléktalanszállóra, (...) Mivel akkor érkezik egy rakomány pizza is a hajléktalanoknak, adományként, ott maradnak vacsorára. Vacsora közben Jézus megemlíti, egy valaki közülük el fogja árulni még aznap, (...) megtöri a pizzát. Mindannyian énekelnek, táncolnak, (...) Júdás ezt kihasználva az iroda számítógépén webkamerás bejelentést tesz." Az ötletgazda képzeletünket megzabolázva felveti, hogy „Gecsemáné-kertjeként" bemutatható lenne Nemzeti Színház szoborparkja, és a Fradi-pálya is, ahol Pilátus énekelhetne a reflektorok kereszttüzében. 

A kifizetés körüli bonyodalmakhoz természetesen hozzátartozik, hogy az Index cikkén alapuló információk szerint a Ferencvárosi Művelődési Központ akkori igazgatója az önkormányzati jelentés állításaihoz részletes magyarázatot fűzött, amelyben cáfolta, hogy szabálytalanságok történtek volna. Szerinte nem csupán a passió készült el, hanem rendszeres konzultációkat is tartottak Ferencváros színházi kínálatának szinergiájáról. Ugyanakkor ennek a fenti belső ellenőrzési jelentés szerint nyoma sincsen.

 

Senki szakmaiságát nem kívánom megkérdőjelezni, hiszen a színházi világon kívül állok, de a döntéshozatalban részes képviselőként elgondolkodtat, hogy a színház gazdasági menedzsmentfeladatainak ellátását is magában foglaló igazgatói posztra olyan személyt kell-e kinevezni, aki szerződő félként egy megbízási szerződés teljesítését sem tudta a belső ellenőrzés felé igazolni. 

 

 

 

1 komment

Ráday mesterhármas

2017. szeptember 29. 08:58 - Jancsó Andrea Katalin

Az LMP hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz.

Korábban már írtam arról, hogy a Fővárosi Önkormányzat a Ráday utca 10-12. szám alatti, közel 3000 nm-es ingatlan el kívánja adni. Az általa készített értékbecslés szerint az ingatlan értéke 1 milliárd forint, amelyet végül idén nyáron majd 3 milliárd forintért értékesítettek.

Ezzel szemben a Ferencvárosi Önkormányzat a fenti ingatlantól kb. 250 m-re fekvő Erkel utca 18. szám alatti 1300 nm-es ingatlanát 365 millió Ft-ért, míg a kb. 750 m-re fekvő Ráday utca 57. szám alatti közel 1400 nm-es ingatlanát 451 millió Ft-ért adta el. 

Igen...

kicsit más a fekvésük.

Igen...

kicsit más adottságokkal rendelkeznek.

Igen...

két évvel korábban adták el őket.

 

Mindezek ellenére a két volt ferencvárosi ingatlan (2684 nm összesen) elidegenítési ára együttesen sem haladja meg az 1 milliárd Ft-ot.

 

Önök szerint ki gazdálkodott jobban? Szavazzanak!

 Követem az eseményeket Facebook-on!

 

erkel_u_18_1.png

Szólj hozzá!

Atlétikai Stadion: újabb Viktor-álom a megvalósulás útján

2017. szeptember 07. 08:31 - Jancsó Andrea Katalin

A felszámolás alatt álló VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodás Kutató Intézet Nonprofit Kft. stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezet lett a legfrissebb Magyar Közlöny (pdf) szerint. 

 

A felszámolás már évek óta húzódik, de a területre tervezett Atlétikai Stadion tervpályázatának eredményhirdetése szeptember 14-én lesz, így nem véletlen, hogy éppen most minősítették át kormányhatározatban a VITUKI státuszát.

 

vitukitoronyhaz.jpg

Mit jelent a stratégiailag kiemelt jelentőség?

A törvény szerint azok a cégek válhatnak "stratégiailag kiemelt jelentőségűvé", amelyek adósságainak rendezéséhez, hitelezőikkel való egyezséghez, reorganizációjához nemzetgazdasági érdek vagy kiemelt közérdek fűződik. Emellett kiemelt gazdaságpolitikai érdek fűződik ahhoz, hogy a jogutód nélküli megszüntetés gyorsabb, átláthatóbb és egységesített eljárás szerint menjen végbe. Ezen cégek csőd- és felszámolási eljárását az általános szabályoktól eltérő szabályok szerint kell lebonyolítani; élükre állami vagyonfelügyelőt vagy felszámolót neveznek ki.

 

Magyarul:

Mindenképpen meg akarják építeni az olimpiai tervek között szereplő Atlétikai Stadiont. Az ehhez szükséges minden jogi akadályt elhárítanak.

Nem számít, hogy komplett árvízvédelmi töltésrendszert kell áthelyezni (több milliárdos költség)...

Nem számít, hogy földig rombolják a VITUKI sporttelepet...

Nem számít, mibe kerül, csak megvalósulhasson egy újabb "Viktor sportálom"... 

Szólj hozzá!

Újra 300 milliós keretszerződést nyert a ferencvárosi kézműves útburkolati jel királya

2017. július 21. 12:45 - Jancsó Andrea Katalin

A Közbeszerzési Értesítő ma megjelent számában fellelhető hirdetmény szerint Rudits Tibor cége (Kéményszervíz 1989 Kft.) nyerte el ismét a 2019. április 30-ig a Ferencváros közigazgatási területén elvégzendő kéményfelújítási munkálatokat. 

Ugyan 6 másik pályázó is volt, de valljuk be az eredményen nem vagyunk meglepődve.

 

20160317_133822.jpg

Szólj hozzá!