Ferencváros

Jancsó Andrea Katalin, önkormányzati képviselő

Ferencvárosi érték védd velem!

2016. május 17. 11:03 - Jancsó Andrea Katalin

Lakóparkok helyett szociális bérlakásokra van szükség

 

Csütörtökön dönt a képviselő-testület a Balázs Béla utca 24-28. szám alatt található épületek együttes értékesítéséről. Ajánlatok az eddigiekhez képest nagyobb számban érkeztek, ám mindegyikről elmondható, hogy újonnan épült társasházakban gondolkodnak. Nem csoda, volt itt már minden építési beruházások áfacsökkentése, CSOK, NOK, ... csak lendüljön fel az építőipar, amely folytán talán a 0,9%-os GDP növekedést is megugorhatjuk. Ennek oltárán pedig csaknem mindent feláldoznak a városvezetők, még a helyi építészeti értékeket is!

Bár szakmailag nem kifogásolható, hogy az önkormányzat magántőke bevonásával igyekszik a rehabilitációt felpörgetni, ugyanakkor jelenleg Ferencvárosban a korábban eladott, mindezidáig üres foghíjtelkeken éppen most indulnak be a magánberuházások. Így a rehabilitáció teljes befulladásának veszélye nem áll fent.

Az Önkormányzat folyamatosan azzal érvel, hogy külső pályázati forrás nem áll rendelkezésre további épületek felújításához. Ezt azonban cáfolja az NGM által márciusban kiírt pályázat (VEKOP-6.2.1.-15), amely a leromlott budapesti településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációjára irányul. A jelenlegi információk szerint a ferencvárosi önkormányzat biztosan elindul a pályázaton. Így a József Attila Terv II. üteme is megvalósulna, hiszen a soft programok mellett lakófunkció kialakításával szociális bérlakások létesülnének. Ezek fényében pedig számos helyi védettség alól kivett épület megmenthető a bontás elől. 

Így a Balázs Béla utca 24-28. szám alatti tömb bizonyos épületei is. A helyi védettséget még 2015 decemberében levette róla az önkormányzat arra hivatkozva, hogy rossz műszaki állapotuk miatt egyébként is bontásra lennének ítélve. Az érvelés több szempontból is felháborító, de legfőképpen azért, mert az önkormányzat ezekre az épületekre egy fityinget sem költött, az alapkarbantartás hiánya a rehabilitáció teljesen területén található, még le nem bontott épületeknél jellemző. A 21. században még mindig vannak komfort nélküli lakások, olyan családok, ahol a krónikus vese beteg kislány olyan közösen használandó illemhelyre kénytelen kijárni, amely a higiéniai szempontból az "éppen megfelelő" minősítést sem vinné át egy ÁNTSZ vizsgálaton. A lakosság hosszú évek óta imádkozik azért, hogy az ő épülete legyen a következő, amit felújít az önkormányzat. Ám mire eljutnak odáig, már nem a cserelakást választják, hanem azt a csekély összeget, amelyből vidéken házat tud venni. Ez Ferencváros szociális bérlakás programja...

Ma az LMP ferencvárosi szervezete útjára indított egy online petíciót, amelyben arra kérjük a lakosságot, álljanak ki a helyi építészeti értékek védelme mellett. Nem utolsó sorban arra kérjük a városvezetést, hogy a koncepció nélküli dózerolásnak vessen véget, vizsgálja meg, hogy az esetlegesen elnyerhető uniós forrásokat, hogyan tudja a kerület a leghatékonyabb módon felhasználni a rehabilitációra szoruló épületek megmentése érdekében. 

vedjuk_meg_helyi_ertekeinket_3.png

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jancsoandrea.blog.hu/api/trackback/id/tr338724024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.