Ferencváros

Jancsó Andrea Katalin, önkormányzati képviselő

Az LMP törvénymódosítással előzné meg az Illatos útihoz hasonló szennyezéseket

2015. május 02. 14:21 - Jancsó Andrea Katalin

Az LMP a csődtörvény módosítását kezdeményezi annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhasson elő a Budapesti Vegyiművek Illatos úti telephelyéhez hasonló évtizedes környezeti szennyezés.

Az ellenzéki párt kezdeményezését Csárdi Antal, az LMP fővárosi önkormányzati képviselője jelentette be szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.
Kiemelte, a jogszabály-változtatással azt szeretnék elérni, hogy az állam minden olyan csődeljárásban megkezdhesse a környezeti kárelhárítást, ahol az emberek egészsége, élete kerül veszélybe.
Az LMP törvényjavaslata alapján a kárenyhítés kényszerintézkedésként lenne elkezdhető a csődeljárásban, a felmerülő költségeket pedig a felszámolási eljárásban térítenék meg az államnak.
Csárdi Antal példaként említette, hogy az állam a parlagfűvel benőtt telkek kényszerkaszálását is elrendelheti, így szerinte a kormánynak az Illatos úti szennyezésekhez hasonló esetekben is jogosítványt kell kapnia a veszélyhelyzet elhárítására.
Kérdésre válaszolva felidézte, az előző ciklusban az LMP ferencvárosi képviselőjeként többször is “lepattintották” az Illatos úti problémáról, reményei szerint azonban a csődtörvény módosítása után az állam képviselőivel ez többször már nem fordulhat elő.
Az ellenzéki politikus jó első lépésnek tartja a veszélyes hulladékok elszállítását az Illatos útról, amit szerinte mindenféleképpen a terület rekultiválásának kell követnie.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy azonnali helyszíni vizsgálatot rendelt el az Illatos úti telephelyen, ahol mintegy 2800 tonna hulladékot helyeztek el illegálisan. Az 1,1 milliárd forintra becsült költségeket a Nemzetgazdasági Minisztériumnak kell megelőlegeznie, később pedig ez az összeg a felszámolás alatt álló vegyiművek vagyonából fedezhető – mondta.

 

Fotó: LMP Sajtó / ifj. Mizsei László

Szólj hozzá!
Címkék: hírek

A bejegyzés trackback címe:

https://jancsoandrea.blog.hu/api/trackback/id/tr738317718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.