Ferencváros

Jancsó Andrea Katalin, önkormányzati képviselő

A kormány mondja meg, hogy mikor kezdi meg az Illatos úti telep kármentesítését!

2015. április 22. 14:23 - Jancsó Andrea Katalin

Az LMP az Illatos úti szennyezés kapcsán találkozót kezdeményezett, melyen részt vett az összes érintett kerület polgármestere és országgyűlési képviselője, a katasztrófavédelem és a környezetvédelmi szakhatóság emberei, valamint a kormány képviseletében V. Németh Zsolt. A találkozó sajnos eredménytelenül zárult, mert míg a helyi polgármesterek és képviselők pártállástól függetlenül a gyors és hatékony megoldást sürgették, addig a kormány képviselője semmilyen konkrétumot, illetve semmilyen határidőt nem tudott mondani a kármentesítés megkezdésének kapcsán.

Az LMP szerint elfogadhatatlan, hogy miközben az Illatos úti Vegyiművek telepén már rég meg kellett volna történnie a veszélyes anyagok elszállításának, addig a kormány még a kármentesítés megkezdésének dátumát sem tudja megmondani.  A párt ezért olyan törvénymódosításokat fog kidolgozni, melyek minden hasonló esetben azonnali cselekvést tesznek lehetővé és garantálják a helyi lakosság biztonságát.

Az LMP szerint az eset arra is rámutat, hogy jogszabályi módosításokra van szükség annak érdekében, hogy hasonló esetek ne történhessenek meg. Az LMP szerint  elfogadhatatlan, hogy míg a hatóság jogosult lenyírni a gazt egy elhanyagolt telekről, addig nem tehet semmit a több ezer tonna vegyi anyag elszállítása esetén, ez utóbbi pedig elfogadhatatlan.

 

                                                             fotó:

 

                                                                                                Csárdi Antal
                                                                                fővárosi közgyűlési képviselő

                                                                                             Jancsó Andrea
                                                                      IX. kerületi önkormányzati képviselő

Szólj hozzá!
Címkék: hírek

A bejegyzés trackback címe:

https://jancsoandrea.blog.hu/api/trackback/id/tr988317720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása