Ferencváros

Jancsó Andrea Katalin, önkormányzati képviselő

Az LMP ellenzi az önkormányzatok autonómiájának felszámolását

2016. február 22. 09:26 - Jancsó Andrea Katalin

Az LMP ellenzi az önkormányzatok maradék autonómiájának felszámolását – jelentette ki Gerstmár Ferenc, a párt önkormányzati szakszóvivője vasárnap sajtótájékoztatón. 

A politikus azt mondta, nemrégiben egy olyan tervezet látott napvilágot, amely az önkormányzati rendszer átalakításával foglalkozott, és a minél erősebb kormányzati centralizációt célozza.
Az elképzelést az LMP határozottan elutasítja, a vidék Magyarországa elleni támadásként értékeli. Az ellenzéki párt kiáll a kistelepülések mellett és felszólal a munkahelyek megszüntetése ellen – tette hozzá.
Gerstmár Ferenc szólt arról is, hogy a dokumentumban az önkormányzati átalakítást a korrupció csökkentésével magyarázzák, de ezt – az LMP szerint – a nagyobb transzparenciával lehetne elérni.
“Ma már nem elegendő, hogy a kormányzat kijelenti, nincs köze a tervezethez, konkrét bizalomépítő intézkedésekre van szükség” – hangoztatta Gerstmár Ferenc.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a kabinet csorbítani kívánná az önkormányzatok jogát, az önkormányzatiságot. 

Fotó: LMP sajtó

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jancsoandrea.blog.hu/api/trackback/id/tr578410360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása